Temetés

Sky
Reggel korán keltünk. Nem nagyon szólaltunk, meg elég volt, ha egymásra néztünk.  Nem sírtam, nem beszéltünk, egyszerűen nem tudtunk mit mondani. Felöltöztünk, mindenki a maga fekete gyászruhájába, majd mi Andy-vel előre indultunk apámhoz, még az utolsó simításokra. Kéz a kézben mentünk apámhoz és tesómhoz, akik remegve álltak. Köszönni sem köszöntünk, hisz ide való lenne egy hello, szia, jó napot? Nem, csak csendben elindultunk.
Nem sokkal később, 11 óra tájt kezdődött a temetés. mindenkiből sugárzott a fájdalom, hangokat, suttogásokat elvétve lehetett hallani, néhol szipogásokat. Nem figyeltem mit mondd a pap, vagy mások, csak anyámra, a merev testére, élettelen arcára, üveges szemeire. De nem sírtam. Nem tudtam pedig ezt a fájdalmat elviselni, amit hiánya okozott. Akárhogy is ritkán láttam őt, de hát az mégis más, mint örökre elveszíteni valakit. Nem tudtam elviselni, hogy soha többé nem láthatom, hogy nem nevet rám, nem kezd bele hóbortos ötleteibe, nem ad szerelmi tanácsokat (már amennyit adott), nem fogja többé megkérdezni miért vagyok szomorú, hogyha senki más nem kérdezi. Nem foghatom többé kezét, nem ölelhetem meg és nem mondhatom többé neki, hogy "köszönöm, hogy vagy nekem, anya". Arccal felfele, mereven bámulta üveges szemivel a napos eget, de soha többé nem örülhet annak fényének, soha többé nem fogom bekenni leégett hátát, és nem mondhatom neki, hogy "Anya, már megint kifeküdtél a napra, pedig mindig elmondom, hogy nem jó ötlet". Arra eszméltem fel, hogy felkérik a BVB-t, hogy jöjjenek a hangszereikhez. Rájuk néztem, ahogy csendben felsétálnak, kezükbe veszik a hangszereket, majd egy lassú számot kezdenek el játszani. Egy lassú, szomorú számot a halálról. Andy végig szemembe nézve énekelt, szememből egyetlen csepp gördült ki, de az tele volt fájdalommal. Mikor vége lett a dalnak, lejöttek, Andy visszajött mellém és megszorította kezemet, mire rápislantottam. Ekkor felkértek engem, hogy mondjak pár szót, mire remegő testemmel előre léptem és nehezen odabotorkáltam anyám halott teste mellé. Elővettem a papírom, amire leírtam a beszédet, könnyek gyűltek a szemembe.
-Köszönöm mindenkinek aki eljött - indítottam. - Jobb napokat kívánok. - nem bírtam tovább, rekedt hangom elakadt. Ránéztem anyám testére, majd arcát megérintettem ujjaimmal.
-Szeretlek anyu- suttogtam, mire egy könnycsepp hagyta el szemem. Újra az emberekre néztem majd egy keserű nevetést adtam ki. -Tudnák milyen érzés itt állni - a fenébe eldobtam a papírt. - Teljesen más beszélni itt, mint otthon megírni a szöveget. Anyám megérdemli, hogy ne egy papírról olvassam fel azt neki, amit érzek, hisz azt fejből is tudom. Annyit mondhatok, anyu, hogy szeretlek és mindig szerettelek, még akkor is ha veszekedtünk, ha nem értettünk egyet mindenben. Nem akartalak elveszíteni, de a gonosz sors tett róla, hogy megtörténjen ez, pedig fiatal voltál. Szeleburdi, hóbortos anyukám voltál mindig, sokat nevettünk, beszélgettünk, te mindig megértettél, próbáltál segíteni nekem. Gyakran nekem kellett rád vigyázni, nem hogy neked rám... Mindig mosolyogtál és a rossz helyzeteket és félvállról vetted. Sosem aggonizáltál, mindig örültél annak, amid volt. Arany szíved bejárt minket, mindenkit jókedvre derítettél, mindenkit szerettél, ahogy mi is szerettünk téged. Sosem fogom elfelejteni közös napjainkat, hogy te gondoskodtál rólam, s a sok jó dolgot amit velem tettél, amit veled éltem át. Nem lehet megfogalmazni, hogy mit érzek irántad, és hogy most milyen fájdalom járja át a testemet emiatt. Ezért csak ennyit mondhatok neked - sóhajtottam egy nagyot, szemeimből dőltek a könnyek. - Mindig ott leszel velünk, tudom, és mi mindig szívünkben fogunk viselni téged és szeretni fogunk, amíg csak létezünk.- fejeztem be, majd elcsuklott a hangom. Kimerültnek éreztem magam, a rózsámat, ami a kezemben volt, anya keze közé raktam és sírva ennyit mondtam: -Anyu.
Erőtlennek éreztem magam, összecsuklottak lábaim, már majdnem földre hullottam, amikor megjelent derekamon Andy keze, felsegített, majd magához ölelt. Ömlöttek könnyeim, iszonyatos fájdalom jelent meg bennem, s az üresség megnőtt bennem. Így vettem búcsút anyámtól, ekkor tudatosult bennem, hogy nem látom többé. Amikor berakták a koporsót a földbe még odatérdeltem mellé és végig simítottam fedelén.
-Itt jó helyen leszel, remélem most boldog vagy ott ahol vagy- mondtam sírva. Amikor eltemették már nem bírtam tovább, ezért Andy a karjaiba vett és úgy vitt el onnan. Éreztem az ürességet magamban, éreztem a gyengeségem, a fájdalmam. Magamban csak annyira tudtam gondolni: Anyu, örökké szeretni foglak.