3. rész : az Őrző és az Őrzöttje

*Bocsi, hogy eddig nem írtam, de most megjött az ihlet :D*
Avril

Felrohantam a lakásba és megkönnyebbülten lepakoltam.
-Visszaértél? Már megijedtünk... Hol voltál?-jelent meg a konyhában Ellie mire szőröstül-bőröstül elmondtam neki mindent.
-Felhívhatom? Megígértem neki.
-Hát..öö.. persze.
-Köszönöm Ellie-öleltem meg mosolyogva, majd kijött velem és odaadta a mobilját, beütötte a számot.
-Legközelebbre kapsz egy sajátot-mosolygott, mire viszonoztam. Kicsöngött én pedig feszülten vártam a fejleményeket.
-Biersack-szólt bele az ismerős hang.
-Szia...Én vagyok az a lány...Avril.
-Avril! Szia- váltott sokkal könnyebb hangnemre.-reméltem, hogy hívsz.
-Hát hívtalak-vigyorogtam.
-Hát igen... a mai találkozónk után megejthetnénk egy kevésbé feszültebbet-mondta mire gyorsabb ritmus kezdett dobolni a szívem.
-Benne vagyok-mondtam egy 1000 wattos gigamosollyal a képemen.
-Holnap 3? A cukrászdában?-kérdezte, mire habozás nélkül bele mentem.
-Húúú-raktam le a telefont és Elliehez rohantam ugrándozva, mint egy nagy gyerek.  A pótanyám kikérdezett és mindent tudni akart. Egész nap szét vetett az öröm és Ghost is velem örült, az ő csöndes módján. Este konkrétan berepdestem az ágyamba, Ghost mosolya kíséretében, majd őt figyelve mély álomba merültem.
*Reggel*
Egy újabb hét. Felkeltem. Ő ott volt mellettem és mosolyogva nézett rám. Felpattantam és elkészítettem magamat egy újabb napra. Írtam egy cetlit Ellie-nek, hogy ma korábban indulok, és táskámat felkapva kisétáltam a lakásunkból. Lemásztam az emeletekről és kiléptem az utcára, és lassan elindultam a munkába. Korán értem be, de örültem neki, mert a főnököm így nem szidhatott le. Csináltam magamnak egy kávét, és hátra mentem Josh-hoz, aki már kora reggel óta csinálta a sütiket.
-Szia-köszöntem be neki mosolyogva.
-Avril-üdvözölt.-Rég jöttél beszélgetni-mondta, miközben a muffinokat emelte ki a sütőből.
-Sajnálom-feleltem neki, mire elnézően rázta a fejét.
-Semmi baj, de mesélj, mi történt veled?-kérdezte, mire megvontam a vállam.
-Na azt képzeld, beújítok egy mobilt-nevettem el magam.
-Na neee, komolyan?-röhögött és átölelt.-És megkapom a számod?
-Meg-szorítottam magamhoz. Egész nap a 3 órát vártam, lassan telt az idő. Josh gyakran kijött, csak hogy megfigyelje a titokzatos jó kedvem vajon mitől lehet. Amikor eljött az idő ledobtam magamról a pincérnői ruhámat és leültem az egyik asztalhoz. Ghost előttem ült és mosolygott. Arcát figyeltem, szemét, halvány alakját, amely majdnem áttetsző volt.
-Szia- szólt egy halk hang az asztalom mögül. Azonnal felismertem és hátra is fordultam, hogy megcsodáljam az érkezőt.
-Andy- mosolyogtam rá, majd mikor visszafordultam Ghost már nem volt ott. Andy leült elém és nézett. Kissé zavartan bámultam rá vissza , mire elnevette magát.
-Miújság?- figyelt zavarba ejtően aranyosan, kutatón.
-Örülök, hogy itt vagy- bukott ki belőlem egy újabb mosolyt csalva az arcára.
-Én is örülök, hogy itt vagyok. Minden rendben?
-Persze- feleltem, amikor megjött a pincér.
-Mit hozhatok?- kérdezte Josh. Felnéztem és elröhögtem magam.
-Jajj te!
-Jajj én- felelte nevetve. - Na szóval mit kérsz Törpe? És te?- nézett az előttem ülő srácra. Furcsán méregette, de nem mondott semmit se.
-Én egy Shake-et kérek.
-Akor én is -mondta halkan Andy.
-Epreset?- kérdezte Josh.
-Olyat- bólogattam, Andy pedig biccentett. Nem szíveli Josht.
 -Mesélj magadról kérlek, szeretnélek megismerni- váltott át hirtelen, miközben italunkat szívogattuk . Elpirultam, de nem mondtam semmit.
-Ne beszélhetünk inkább másról? -szólaltam meg végre egy kiadós percekig tartó csönd után.
-Miért akarsz másról beszélni?
-Mert... nem vagyok érdekes.
-Ez nem kifogás, engem érdekelsz- mosolygott továbbra is pimaszul érdeklődően.
-Nem akarok a múltamról beszélni.
-Akkor beszélj a jelenről- mondta, mire felnéztem. Értetlenül bámultam rá, de belefogtam.
-Miután örökbe fogadott Ellie és Márk elég normális életem lett. Csak én magánsuliba jártam és nem kívántam mások tárasaságát. Elég egyhangú életem van, de örülök neki...
-A szüleiddel mi történt?- kérdezte túl kíváncsian. Én nem bírtam a faggatást, kiborultam.
-Semmi- válaszoltam idegesen.
-Avril?
-Hagyj- mondtam, majd felkaptam a cuccom és kirohantam. Nem tudom miért...talán mert egyszerűen nem bírtam elmondani neki, mert ő az egyetlen ember aki normálisnak hisz és nem akarom elrontani az összhangot.
-Várj meg- futott utánam.- Miért nem mondod el?- kérdezte, miközben megfogta a karom.
-Mert te... te normálisnak hiszel engem- mondtam zavartan. Nem értette, hogyan is érthetné?
-Az is vagy!
-Nem, egyáltalán nem vagyok az- ráztam a fejem, kitéptem a kezem a markából és elsétáltam, de ő nem hagyott, mellém sétált és figyelte az arcomat, amelyet próbáltam minél jobban elrejteni előle.
-Menj el- szóltam halkan, de nem válaszolt. - Miért nem mész el?- kérdeztem a végén, mert már percek óta követett, pedig még én sem tudtam merre megyek. Az erdőt pillantottam meg amikor válaszolt.
-Mert nem akarlak egyedül hagyni- mondta, én pedig nagy szemeket meresztettem rá.
-Nem?
-Nem.
-Miért?
-Nem tudom.. érzem, hogy itt kell maradnom veled- nézett az ég felé. Hirtelen könnyek gyűltek a szemembe és a nyakába vetettem magam. Nem értette, hogyan is érthetné? Mégis körém fonta karjait és elmosolyodott.
-Te vagy az első- suttogtam.
-Első mi?
-Aki nem hagy el.
-Nem értelek.
-Tudom- mosolyogtam rá.
-Elmondod?
-Én... nem is tudom- bizonytalanodtam el. Ő megfogta a kezem és egyenesen az erdő felé vezetett. Egyre beljebb és beljebb haladtunk szótlanul, kézen fogva, bár már rég nem kellet mag után húzni, mentem én magamtól is vele. Bíztam benne, érthetetlen okokból. Egy hatalmas fához érve megálltunk és a szemembe nézett.
-Itt senki sem zavarhat- mosolygott kedvesen. Kissé ellazultam e mondat hallatán.
-Sok embert hozol ide?- néztem a gyönyörű fa felé. Hátulról mellém lépett, a fát nézegetve válaszolt.
-Még sosem voltam itt- felelte, mire elnevettem magam.- De szép hely, csodálatos- nézett rám.
-Bár tudnám hol vagyunk- vigyorogtam, mire kacsintott.
-Még ha én tudnám.
Együtt felnevettünk és elkezdtünk felmászni a magas, öreg fára. Mintha mindent értene, békésen lengette ágait a széllel, aki lassú tempóban táncolt a falevelekkel. A fa ágaiba kapaszkodva lógtunk egymáson, és az idő mintha meg állt volna. Elmeséltem neki a történetemet, bár egy dolgot kihagytam... Ghost-ot nem mondtam el neki. Figyelmesen meghallgatott, s közben szorosan magához szorított, éreztem közellétét, nagyon jól esett. Még sosem éreztem olyat amelyet iránta kezdtem érezni.
-Miért tették ezt veled?- kérdezte pár percnyi hallgatás után. Nem akartam vele beszélni erről, de nem hazudhattam.
-Mert...Ghost-tól félnek.
-Szellem? -nézett rám furcsán. Én elvörösödtem és eltoltam a közelemből, tisztában voltam azzal, hogyha elmondom ezt neki, akkor soha többé nem akar majd látni. Nagyot sóhajtottam, majd ránéztem a fa törzsének dőlve.
-Amikor anyám meghalt...akkor a nagyszüleimhez költöztem... és ott találkoztam először veled... vagyis vele.
-Kivel? Nem értelek.
-Tudom- mosolyodtam el.- Ghost-tal. Nem tudom mi ő és miért van itt velem, de minden egyes nap látom, olyan... mint egy szellem, senki más nem látja, de állandóan velem van és...- nem fejeztem be, mert észre vettem, hogy Andy elmosolyodik.-Mi az? -kérdeztem halkan.
-Nem vagy bolond- húzódott közelebb.
-Nem...Nem? - már semmit sem értettem.
-Őrző vagyok...Angyal... vagy minek mondjam- motyogta nekem.- Te vagy az Őrzöttem... vagy is a Kiválasztó...-már ő se nagyon értette. Még is megnyugtató volt amit mondott. Ez a pillanat valahogy mindent mássá varázsolt. Éreztem szíve halk koppanásait, amely egyre hevesebben mozdult.- Nem mindenki teheti meg, hogy Kiválasztó lehessen, csak a kivételes képességgel bíró Lélekolvasók.
-Tessék?
-És nem is mindegyik Lélekolvasó lesz Kiválasztó, sőt legtöbbjük sose tudja meg, hogy Kiválasztó...vagyis Lélekolvasó.
-Ne hadarj már- fogtam meg kezét.
-Bocsi, izgulok. Egy csomó őrzőt sose választanak ki, ez különleges, mert a Lélekolvasók legtöbbje elfedi a képességeit- nézett gyönyörű kék szemeivel mélyebben a szemembe. Csak úgy káprázott a tenger vadsága a szemeiben, arcán gyermeki boldogság tükröződött, kezével lassan végig simított arcomon. Közelebb húzódott és megcsókolt. Mindenre számítottam, csak erre nem. Puha ajka végig simította az enyémet, alig kaptam levegőt, szinte elájultam az érzéstől. Kezeimet a hátára helyeztem, ő is ugyanezt tette az övéivel. Tudtam, hogy szinte nem is ismerem őt, és teljesen bizarr dolgokat mondott az előbb, de hittem neki, bíztam benne. Szenvedélye hajthatatlan vágyat gerjesztett bennem, nyelveink csatába fogtak. Kezemmel végig simítottam hátán, ahol megéreztem valamit ami egyre nőtt. Míg ki nem burjánzott belőle két hatalmas fehér szárny. Hirtelen hátrább húzódtam és figyelni kezdtem az óriási angyalszárnyakat.
-Mit ér egy angyal szárnyak nélkül?-nevetett fel, majd újra ajkamra tapadt. Semmit nem értettem, de még így is világosabb volt a helyzet, mint régebben.
 Az Angyal.
 A Kiválasztó.
 A Lélekolvasó.
 Az Őrző és Őrzöttje.

Ajánlás!!!

Moon Child
Az a blog ott fenn...hát azt ott ajánlanám olvasásra...csak úgy :D
BVB-s blog lesz:) !

+1
Live in a horror
Ja igen... a saját blogjaimat ne felejtsem már el reklámozni ;)

2. rész

*Reggel*
Egy újabb nap. Szombat. fáradtan nyújtózkodtam az ágyamban, majd pislogva kinyitottam a szemem. Mellettem a bájosan mosolygó Ghost állt. Rá vigyorogtam, majd kikászálódtam az ágyamból. Ugrándozva hagytam el a szobámat és az emeletet. Lent Ellie egy csodás mosollyal fogadott, én meg szinte repkedtem. Reggeli után hipersebességgel neki álltam öltözni, majd kissé nehezen és vonakodva, de odaálltam nevelőanyámhoz.
-Ellie-kezdtem neki szégyenlősen.- Használhatom a gépet?-alig bírtam, ránézni. Kissé meglepődött, de eljött velem és megmutatta a használatát. Nem is volt olyan nehéz...A kereső fényképek részére beütöttem, hogy Andrew Biersack és szinte másodpercek alatt milliónyi fényképet adott ki róla. Ellie tátott szájjal figyelte, én meg mosolyogva bámultam a képeket. Ghost. Ő az. Biztos vagyok benne.
-Így néz ki? -suttogta kissé ijedten.
-Igen-vigyorogtam rá. Ghost mellettem borzasztó jól mulatott a maga csöndes lényében. A nap további részében segítettem főzni, közben jól elbeszélgettünk közben.
-Szerinted mikor hívjam fel?-kérdeztem pironkodva. Rám nézett, kicsit fura volt a tekintete, de amint meglátott ellágyult.
-Esetleg holnap?-kérdezte halkan. Bólintottam és akaratlanul is elvigyorodtam.
*Másnap*
Szintén ugrabugrálva keltem és a hasamban fokozódott az ideges görcsöm mérete. Egész nap pörögtem és egyáltalán nem bántam amikor Márk leküldött bevásárolni...megígérték, hogy utána hívhatom. Éppen a szatyrokat cipeltem (jó nehezek voltak), amikor a nagy vigyorgásomba nem vettem észre, hogy beleszaladok valakibe.
-A jó büdös kurva anyádat, hogy nem figyelsz oda- hallottam az illető morgását. Hirtelen minden jó kedvem elszállt és visszatértem a visszahúzódó önmagamhoz.
-Sajnálom, nem akartam bajt okozni-mondtam rekedten és a torkomat kaparta a rossz érzés ami elterített. Szedegettem a férfi elejtett holmijait.
-Te hülye ribanc-morogta és kivette a kezemből a cuccait, majd ellökött. Minden étel szétgurult ami a szatyorban volt. Sírni támadt kedvem, de visszafojtva szedegettem össze a széthullott tárgyakat.
-Maga mit képzel?-hallottam egy ismerős hangot. Csak szedegettem a földről a dolgokat és igyekeztem nem belekeveredni mindenbe. Egy pofon hangja ütötte meg a fülem én meg az emlékek hirtelen zúdulásától összerándultam...A nagyszüleim, amikor próbálták eltüntetni belőlem a "gonoszt" többször megvertek...beugrottak a képek és szinte azonnal védekezőleg emeltem a kezem. Ghost eltűnt én meg hisztérikusan vettem a levegőt, megijedtem. A cuccaimat összeszedve arrébb sétáltam és nekidőltem a falnak. Most tudtam csak szemügyre venni a két embert. Illetve már csak az egyiket mert a másik az arcát törölgetve elballagott. Egy ideig néztem utána, majd rávetettem a pillantásom a másik személyre, aki most engem keresett a tekintetével. Ő az... ugrott be, mikor arca az enyém felé fordult és megkönnyebült mosoly áradt szét az arcán. Én még mindig túl gyorsan lélegeztem, ő pedig felém sétált.
-Jól vagy?-kérdezte gyengéden. Arcát figyelve, kissé nehezen válaszoltam.
-igen...köszönöm...Andy.
-Nincsmit. Zaklatottnak tűnsz.
-Kicsi megrázott ez a dolog-feleltem elpirulva, mire felhúzta egyik szemöldökét.-Tudod nem volt túl jó gyerekkorom és gyakran bevillannak képek-dadogom és próbálok értelmes választ kreálni az ajkaimon keresztül. Arca meglágyult és egy kis szánakozás érződött arckifejezésében.
-Sajnálom-mondta lágyan, majd megsimogatta a hátamat, mire én megremegtem. Alig bírtam rá pillantani, ahogy ott álltunk, éreztem, hogy elönti az arcomat a forróság.
-Segítsek?-kérdezte még mindig lágyan, mikor észrevette mennyi csomagot hurcolászok hazafele. Megkönnyebülten és olyan "köszönömhogylétezel" tekintettel meredtem rá egy szégyenlős mosoly kíséretében.
-Köszönöm- mondtam halkan, mikor óriási ujjai kihúzták az enyémekből a csomagokat. Rám mosolygott, majd elindult mellettem, amerre vezettem. Nem szólt, én meg nem mertem, pedig annyi minden kavargott a fejemben és sajnos az a vádló és önbizalomelnyelő gondolat is ott cikázott a fejemben, hogy ha jobban megismer és megtudja Ghost-ot akkor elmenekül tőlem.
-Mire gondolsz?-kérdezte, mire rá néztem és láttam, hogy engem figyel. Hirtelen annyi minden tódult az agyamba, hogy nem bírtam válaszolni és csak akadozva ennyit feleltem:
-Csak, hogy mennyire hálás vagyok neked-motyogtam. Elmosolyodott, majd újra megszólalt.
-Nem vagy egy beszédes típus igazam van?
-Nem...Sosem volt kivel beszélnem-néztem rá őszintén. Furcsa kis fény csillant a szemében, talán aggódás, vagy törődés, vagy akár félelem azzal kapcsolatban, hogy mit is tettem, hogy ilyen lettem...
-Nem hívtál-terelte a témát amikor észrevette mennyire zavar az előző. Most még jobban belezavarodtam mindenbe, de erőltettem egy kis magabiztosságot a hangomba és úgy válaszoltam.
-Pont ma akartalak.
-Tényleg?-emelte fel a szemöldökét, mire mosolyogva bólintottam.
-De már itt vagy-mondtam szórakozottan. Agyamban ezerrel futottak a kerekek és abban vesztem el, hogy ilyenkor Ghost miért tűnik el? Ő védelmez...vagy is lehet, hogy amikor itt van Andy akkor neki nem kell védenie?
-De attól még felhívhatsz ma-vigyorgott rám. Viszonoztam, majd mire összerakosgattam egy értelmes mondatot, addigra újra megszólalt.- Hogyhogy nincs telefonod?- arcáról sütött az információ iránti vágy, hogy őszintén tudni akarja.
-Amikor visszakerültem ide, akkor mindenkinek az volt, de valahogy nem éreztem, hogy nekem kéne.
-Visszakerültél? Hol voltál?-kérdezte a szemében sok sok kérdéssel. Arcom lángolt...még soha senkinek nem beszéltem erről. Észrevette a zavarom ezért gyorsan viszakozni kezdett- Nem muszáj elmondani, hanem akarod-suttogta. A lakáshoz érve kissé felsóhajtottam, mert ez a fiú mindent akar tudni...sajnos. Mosolyogva átvettem tőle a csomagot és elköszöntem. Adott egy gyors puszit az arcomra, amitől úgy éreztem mintha angyalok énekelnének belül, majd odavetett egy sziát és elment.
-Köszönöm-suttogtam utána, bár teljes mértékig biztos voltam afelől, hogy nem hallja...

1. rész

*Sziasztok :3 Jó ötletem támadt, szóval ezen a blogon is egy újat kezdenék xD*
Avril
Egy újabb nap. Felkeltem. Ő újra ott volt mellettem és csak bámult. Már megszoktam, hogy sosem szól hozzám, csak bámul, mintha azt figyelné mikor teszek valami rosszat. Szemei átégetnek, megakadályoznak dolgokban. Minden nap ott van velem, azóta mióta anyám meghalt. 11 éve már, hogy anyám meghalt autó balesetben, apám elhagyott minket még kiskoromban, testvérem sosem volt, nagyszüleimhez kerültem. Ők nem igazán szerettek és féltek tőlem, mert mindig láttam Őt. Amikor először láttam meg kirohantam a nagyimhoz, hogy "nem tudok felöltözni, mert figyel". Nem értették meg, hogy miért látom, hogy ki is igazából Ő...azt hitték hallucinálok, ezért beadtak a pszichiátriára. 8 évesen egyedül voltam egy olyan helyen, ahol mindenki betegként kezelt. Ghost-nak neveztem el, mivel nem is tudtam mi, de leginkább egy szellemre hasonlított. A nővérek is féltek tőlem, gyakran voltam egyedül, csak Ő volt ott velem. Egy szó nélkül állt és nézett, de ha nagyon magányosnak éreztem magam akkor mellém ült és megérintette a kezemet. 13 éves voltam amikor felfogták, hogy ezen kívül nincs semmilyen bajom, teljesen normális vagyok és kiengedtek. Bekerültem egy gyermek otthonba mert a nagyszüleim nem fogadtak vissza. Semelyik gyereknek nem akaródzott ismerkedni olyannal, aki bolond, így még kevesebb ember volt körülöttem, de Ő végig ott állt csöndben és figyelt. Szeretem és szerettem őt, mert nem hagyott el mint mindenki más az életemben és sokszor ő segített rajtam, velem együtt mosolygott, velem együtt érezte a fájdalmat. 15 évesen megtetszettem 2 vidám szülőnek (Ellie-nek és Márknak), akik örökbe fogadtak. Azóta könnyítettek a helyzetemen mert elkerültem azoknak a társaságából, akik tudták a múltamat. Külön suliba járattak, hogy ne kelljen az iskolák nehézségeivel megküzdenem, ne kelljen elviselnem a csúfolódásokat. Ők szerettek és elfogadták Ghost-ot, sőt néha még meg is próbálták látni, végül persze ők is annál kötöttek ki, hogy valószínüleg csak én látom és csak az anyám miatt keletkezett űrt akarja betölteni az agyam. Én persze tudtam, hogy nem igaz, Ghost egyfajta angyalként vigyázott rám, segítette az utamat. Egy újabb nyári nap, amely szakadó esővel kezdődik. 2 hete lett vége a sulinak én pedig minden nap nyári munkára igyekszem. Felöltöztem, majd leindultam reggelizni. Ő végig követett, ott állt mellettem amíg ettem, majd mikor elindultam a cukrászdába ahol dolgozom.
-AVRIL-üvöltötte a főnököm. Ő is flúgosnak tart, de nem talált senkit a munkára csak engem.-Gyere be és dolgozz! Késtél! Csak nem a képzeletbeli haverod miatt?
Szuper, természetesen, ő hangoztatja, hogy nem vagyok szerinte normális. Összesen 2 percet késtem el és ez rekord időnek számít. Ghost rám mosolygott, én pedig bebaktattam a cukrászdába. Ironikus, hogy az a hely ahol mindenféle édességet árulnak, ott igazán nem édes emberek vannak. Sosem értettem miért bánt engem ennyi ember, ha én nem bántom őket. Beálltam a pult mögé és figyeltem kik jönnek be. Nem volt nagy forgalom, picike kis cukrászda volt a mienk, nem is sokan látták meg, de a süti az egész finom. 1 éve dolgozom itt és ide járok sütiért, ha vinnem kell haza, vagy valahova, így nagyon jól ismerem az alakokat akik ide járnak, csak néhány siető ismeretlen, vagy bámészó turista léptet be hozzánk rajtuk kívül. Éppen Ghost-ot bámultam, amikor hirtelen eltűnt és belépett valaki az ajtón. Annyira megijedtem, hogy hirtelen odakaptam a fejemet. Az ajtón pár fekete hajú fiú lépett be. Visszakaptam a fejem, de Ghost nem volt ott, egyszerűen nem tudtam hol lehet, még nem volt olyan hogy így eltűnt volna. A zajos társaság egyre beljebb érkezett, mikor visszairányítottam a tekintetem szinte megállt a szívem. az egyik idegen teljesen ugyanúgy nézett ki mint Ghost. Oda jött hozzám és rendelt. Én annyira leblokkoltam, hogy akadozva kapkodtam a süti után.
-Hallod kiscsaj, nem kell leblokkolni tőlünk, még akkor se, ha rajongónk vagy-nevetett az egyik. Furcsállva néztem rá és átadtam a sütit.
-Miről beszélsz?-kérdeztem a szemöldököm összevonva, most rajta állt az értetlenkedés.
-Nem tudod kik vagyunk?
-Ezt bebasztad tesó-röhögött egy másik.
-Hogyhogy nem ismersz? Nem nézel TV-t?Nem olvasol újságot?-kérdezte az aki először szólt hozzám.
-Sosem volt TV-m...és amikor lett, akkor nem érdekelt. Újságot meg nem olvasok- mondtam elvörösödve.
-Hagyjad már-mondta a srác aki úgy nézett ki mint Ghost. Ránéztem, mintha olvasott volna bennem.
-Tessék, a többi süti- adtam neki a többit, majd elfordultam. Ők leültek az egyik asztalhoz. Hirtelen megjelent Ghost a szemem előtt és mutatta, hogy forduljak meg. Megtettem, mire észrevettem, hogy a srác rám néz. Nem tudtam mit csináljak, így amikor visszahozta a tányérokat hirtelen felindulásból megszólaltam.
-Hogy hívnak?-kérdeztem, mire felvonta a szemöldökét.
-Andy Biersack- mondta.-Téged?
-Avril Johnson-mondtam. Szemébe néztem, nem akartam elereszteni, hisz végre hallottam Ghost-ot beszélni és megérinthettem volna.
-Érdekesnek tűnsz...tessék a telefonszámom-adott egy kártyát.-Hívj fel.
-Én...nekem nincs telefonom-akadoztam.- Majd felhívlak Ellie-én, jó?
-Nincs? Értem, jó-mondta furcsán. Sarkon fordult és visszanézett-Szia-köszönt.
-Szia-suttogtam. Felfoghatatlan volt számomra, hogy élőben láthattam. Aztán mikor elment Ghost megint előtűnt és mosolygott rám. Miután lejárt a munka időm boldogan rohantam haza, ahol Ellie és Márk fogadtak. Sose láttak még ilyen boldognak így megörültek, amikor meglátták, hogy a szám a fülemig ér.
-Mi az Avril?-kérdezte Ellie mosolyogva. Szemei csillogtak a boldogságtól, hogy így nevetek.
-Láttam... előszőr eltűnt aztán tényleg itt volt-dadogtam.
-Tessék?-nevetett.
-Ghost. Eltűnt. Aztán megláttam...mármint nem úgy ahogy eddig...élt, ember volt.
-Mi?-kérdezte ijedten.
-Találkoztam vele.
-Élőben?
-Igen. Andy Biersack-nek hívják.
-Tényleg?-suttogta.
-Tényleg. Megadta a telefonszámát is... majd felhívhatom a tiedről?
-Persze-válaszolta még mindig ledöbbenve, aztán mosolyogva megölelt. Aznap elmondta Márknak is az eseményeket, akik körülbelül úgy fogadta mint anyám.
-És az a srác...biztos Ő az?
-Egészen biztos-mosolyogtam rá. Örült neki, hogy megtaláltam azt aki régóta bennem van, viszont mindketten eléggé féltek, hogy vajon az élő is olyan, mint aki bennem él, de én tudtam, hogy igen.
A szobámban ültem, Ghost kedvesen mosolygott rám, megérintette a kezem.
-Mi lesz ezek után?-kérdeztem, hisz a belsőm tele volt kérdésekkel. Végre talán ledobhatom a búrát amibe beleneveltek és boldog lehetek igazán. Ő csak rám nevetett és boldogan nézett rám...

a legújabb új! :D

Mint mondtam csináltam egy ÚJ sztorit :) ez is megmarad, de ezt már nem folytatom!! :)
ÚJ BLOG !
Köszönöm a pozitív megjegyzéseket amiket ehhez tettetek és remélem, hogy tetszeni fog a másik is ♥

Rózsák ♥

*sziasztok...tudjátok ...ez az utolsó rész :) EBBŐL . Lesz még egy ehhez hasonlóm, újat kezdek :)*
Sky
Hátrább tolt és a szemembe nézett. Szemeiben csillogó fény játszott és elnevette magát. Nem tudom mi történt az elmúlt hetekben, de már minden rendben van. Visszanevettem és elsírtam magam...örömömben, mire magához húzott. A közönség egy része hujjogott, a másik pedig tátott szájjal figyelt. Ashley-be visszatért az élet és egy kiáltással végett vetett a csöndnek.
-Hajrá gyerekek- ordította. Nagyot nevettünk, majd Andy felment a színpadra és végig csinálta a koncertet. Pörgött, ugrált, nevetett a színpadon, majd a koncert végén, lejött és megcsókolt. Áthúzott a kordonon és magához ölelve bevitt az öltözőbe. Ott mindent elmondott egy másik lányról...hogy mi történt vele és hogy mostanság miért tette amit tett. Egy ideig csöndben ültem, aztán már ő kérlelt hogy mondjak valamit, mire csak egy pillanatig haboztam és aztán ennyit válaszoltam.
-Andy... bár elmondhatatlan mit tettél a lánnyal...megváltoztál. És nekem csak ez számít.
Ezek után boldogan magához ölelt és együtt kimentünk.
A turné vége felé jártunk, amikor láttam rajta, hogy valamiért nagyon izgatott. Mikor rákérdeztem, csak mosolyogva hadobált valamit, de nem válaszolt. Kicsit olyan volt, mint aki megőrült :)
Talán az évfordulónk miatt ilyen vagy esetleg más miatt? Hisz 2 nap van az évfordulónkig...az 1 éves évfordulónkig.
*2 nappal később*
Nagyon boldogan keltem fel az ágyamból. Bár éjjel a saját ágyamban aludtam (Andy valamiért nem akarta, hogy mellette) mégis úgy gondoltam, ez az én napom lesz. Előhúztam a szekrényből egy csomagot, amit Andynek választottam az évfordulónkra, majd lebillegtem a lépcsőn. Sehol senki. Kicsit furcsáltam, de azért fel indultam Andy-hez. Sehol senki. Szomorúan ültem le az ágyára, kezemben egy batman-es ajándékzacskóval, amit már hetekkel ezelőtt elkészítettem. Pár perccel később ajtócsapódást hallottam, mire felpattantam. Nem indultam el, csak álltam, mire kinyílt az ajtó és belépett Andy. Kicsit megrökönyödött, hogy itt látott és mielőtt szólhattam volna, bezárta az ajtót és kulccsal is rázárt.
-Andy... mi a fasz?-kérdeztem az ajtót nyitogatva.
-Majd meglátod- nevetett ... hittem neki, hogy nem lesz semmi baj. Visszaültem a helyemre, és vártam. Talán fél óráig ültem ott, amikor nyílt a zár és résnyire kinyílt az ajtó. Én lassan felálltam, kiléptem. Mindenhol sötétség, csak kis gyertyák világították meg az ajtótól a lépcsőig a házat. Mindenhol vörösrózsák, én meg csak ámultam és bámultam. Elindultam lefele a rózsával borított lépcsőket figyelve, majd a pillantásom hirtelen a nappalira vetődött ahol gyertyákkal és rózsákkal volt kirakva egy szöveg, aminek a  közepén ott állt Ő egy óriási csokorral a kezében és még valamivel.
"HOZZÁM JÖSSZ?" olvastam fel magamban a szöveget. Még vagy 3x elismételtem, mire felfogtam. Odarohantam az én VŐLEGÉNYEMHEZ, aki addigra már féltérdre ereszkedett és a másik dolgot kezdte kinyitni. Én megálltam előtte, arcom tiszta piros volt, ennél boldogabb nem is lehettem volna. Ő rám mosolygott egy fogpaszta reklám mosollyal, majd kinyitotta a kis dobozt.
-Leszel a feleségem?- kérdezte vigyorogva, amitől majdnem elájultam.
-Andy..Igen- mondtam sipítozva, kicsattantam a boldogságtól. Ráhúzta a gyönyörű gyűrűt az ujjamra, amit megcsodáltam, majd a kezemet fogva felállt, átadta a csokrot és megcsókolt.
-Boldog évfordulót- szólt a csókunkba, mire átöleltem, majd mosolyogva megszólaltam.
-Neked is...én is hoztam neked valamit, de nem ekkora dolog-mondtam, majd átadtam neki a Batman-es ajándékát, amitől elmosolyodott, majd ugrándozva igen-ek kíséretében kivette a limitált kiadású Batman bábút, ami régóta hiányzott a gyűjteményébe.
-Még hogy nem olyan jó- nevetett és egy puszit nyomott a számra, majd nézte a további ajándékait.
Ennél szebb napot nem is képzelhettem volna. Miután mindketten megnyugodtunk leültünk a kanapéra... de csak miután a rózsákat eltakarítottuk róla és hát ...khm...csókolóztunk. Mire a többiek megjöttek, mi már tv-ztünk, ők meg megütközve bámulták a jelenetet. Végülis nem mindennap lát az ember rózsák közt tv-t néző párt... egy liitált kiadású batman bábút szorongatva...de valljuk be, hogy nem is vagyunk hétköznapi pár :)

Nem bírom ki nélküle...

Sky
Igaza volt. A színpadon láthattam ahogy énekelt, de se előtte se utána nem láttam.
-CC-szaladtam oda hozzá a koncert után. Rám nézett, majd elmosolyodott.
-Semmi baj nem lesz-ha ő mondja...Átöltöztek, kimentek dedikálni, addig én bent ültem és figyeltem az eseményeket. Andy is kiment, de láttam rajta, hogy inkább lenne egy koporsóban, minthogy most egy csomó hiperaktív rajongó között kelljen neki pattognia. Nem mintha nem szeretné, mert ő alapban egy elég pattogós típus és a rajongókat is nagyon szereti, csak hát most nem épp a legjobb időpontban van ez a koncert. Észre vettem, hogy a kezében tart valamit. Piál. ezek után Ashley-re tévedt a tekintetem, aki olyan hirtelen váltott át üvöltözésbe, hogy még én is megijedtem.
-ANDY BASZD MEG-ordította.-MIT CSINÁLSZ?
-Iszom-hangzott az igen érdektelennek hangzó válasz. Ashley elrángatta a rajongók közeléből, akik óriási szemekkel figyelték a jelenetet. Nem tudom mit beszéltek, de kb. 20 perc távollét után jöttek vissza és Andy szeme alatt egy lila folt éktelenkedett. Nem törődtek azzal, hogy itt vagyok, mind az 5-en elsétáltak befele mellettem, de egy sem szólt hozzám. engem a sírás kerülgetett, főleg, hogy azt sem tudtam mi történik. Utánuk rohantam, de egyikük sem volt olyan állapotban, hogy oda merjek menni megkérdezni, hogy mit titolnak előlem...de előbb vagy utóbb úgyis megtudom. ma az egész társaság komor volt és Andy is csak elvetve tévedt be a kocsiba, de akkor is csak kivitt valamit, aztán ment is. Éjfél táján Andy még mindig nem tért vissza, én meg agyon aggódtam magam. A többiek lefeküdtek és én is úgy tettem, mintha, de aludni nem bírtam. 1 óra táján beballagott Andy, igen zilált volt. Sötét volt, ő azt hitte alszom. közelebb lépett hozzám. Gyorsan becsuktam a szemem.

Andy
Már mindenki aludt, így végre odaléphettem hozzá. Úgy hiányzott minden porcikája. Ágya mellé guggoltam és figyeltem az arcát. Nem bírtam ki...muszáj volt megérintenem, hogy érezzem, ő igenis valóság. Tenyeremet félve végig húztam puha arcbőrén, majd hirtelen megéreztem egy sebet, amit még én okoztam. Mérhetetlenül bántott, amit tettem, borzalmasan éreztem magam.
-Úgy szeretlek-suttogtam halkan neki, majd egy puszit nyomtam a sebre.-Sajnálom.
Arcomról csorgott le egy könnycsepp, hirtelen beugrott egy kép...egy lányról...boldog volt...rám nevetett...aztán egy újabb kép...meggyötörten bámult rám...mellettem aludt...csak ennyit súgtam neki: "Úgy szeretlek...Sajnálom"
Felpattantam. igaza van Ash-nek... megkell változnom mielőtt újra baj lesz. Elkell mennem oda mégegyszer. nem bírnám ki ha még egy ember meghalna miattam és főleg ne olyan akit teljes szívemből szeretek. Lefeküdtem és próbáltam aludni...néha fel-fel keltem, mintha Sky megmozdult volna, de mindannyiszor csak valamelyik másik moccant. Reggel korán eltüntem, megígértem Ash-nek hogy egy ideig távol tartom magam Sky-tól.
Sky
Az éjjeli eset után nem tudtam eldönteni, hogy kpzelődöm-e. Éjjel oda jött hozzán, de nappal eltűnik? Fáradtan keltem fel, kb. 3 órát aludtam. Ashley elkapott amikor épp összecsuklott a lábam, mire én egy fáradt mosolyt villantottam rá. Leültetett, és reggelit csinált nekem. Senki nem beszélt, csak ettünk, öltöztünk, léteztünk...
-Oké...ki akar eljönni sétálni? -kérdezte Ashley. Jelentkező nem igazán volt, úgyhogy felvállaltam a szerepet és elmentünk sétálni Ash-sel. Körbe jártuk az egész területet, kicsit mindketten jobban éreztük magunk.
-Gyere- szólt kacsintva, majd behuzott egy házba. Nem tudtam hol voltunk es féltem, hogy mi fog történni. Előhùzott egy kulcsot, majd kinyitotta az ajtót. Furcsa tekintetemre annyit válaszolt :
-A volt nénikém hàza....én örököltem.
Bementünk, minden szép tiszta volt.
- Lakik itt valaki?
-Aki épp akar... akinek szüksége van rà. Már vagy egy hónapja kiköltözött a hugom.
-Értem-feleltem, miközben körülnéztem. Megéreztem Ash kezét a derekamon, majd ajkait a nyakam tövénél. Dorombolt a fülembe, én pedig nem bírtam ellenkezni. Megfordultam, szembe találkoztam vele. Ő gyengéden megérintette az állam, majd közelebb húzódott.
-Ash...-próbàltam tiltakozni, de nem engedte. Furcsa fény pislákolt a szemében, én pedig lelöktem magamról. Azzak a lendülettel kimenekültem a házból vissza a kocsihoz. Napokig nem beszéltem se Andyvel , se Ashleyvel. Màr pár turnémegállón túl voltunk amikorra eldöntöttem mit is akarok. Az egyik koncertre bemerészkedtem, az 1. sorból figyeltem őket. Andynek azonnal feltűnt, hogy ott vagyok és kicsit félénken, kissé talàn megdöbbenve meredt ràm.  A koncert elkezdődött, le se tudtuk emelni egymásról a tekintetünk. Alig tudta elénekelni a dalokat, annyira nem arra figyelt. Amikor a Saviourhoz értünk én egy könnycseppet ejtettem el, ő meg a refrénnél feladta, hangja elcsuklott. Egy pillanatig rám bámult majd kortyolt egyet ásványvizéből és elindult. Hozzám. Senki nem értette mit csinál de ő eltökélten léptetett felém. Amikor ideért remegve megérinterre az arcomat ès megcsòkolt. A legédesebb csók, ami már úgy hiányzott. A kivetítőn mi látszódtunk, mindenki kussban figyelt. Andy csak ennyit suttogott csókunkba.
-Annyira hiányoztál...annyira szeretlek.<3