3. rész : az Őrző és az Őrzöttje

*Bocsi, hogy eddig nem írtam, de most megjött az ihlet :D*
Avril

Felrohantam a lakásba és megkönnyebbülten lepakoltam.
-Visszaértél? Már megijedtünk... Hol voltál?-jelent meg a konyhában Ellie mire szőröstül-bőröstül elmondtam neki mindent.
-Felhívhatom? Megígértem neki.
-Hát..öö.. persze.
-Köszönöm Ellie-öleltem meg mosolyogva, majd kijött velem és odaadta a mobilját, beütötte a számot.
-Legközelebbre kapsz egy sajátot-mosolygott, mire viszonoztam. Kicsöngött én pedig feszülten vártam a fejleményeket.
-Biersack-szólt bele az ismerős hang.
-Szia...Én vagyok az a lány...Avril.
-Avril! Szia- váltott sokkal könnyebb hangnemre.-reméltem, hogy hívsz.
-Hát hívtalak-vigyorogtam.
-Hát igen... a mai találkozónk után megejthetnénk egy kevésbé feszültebbet-mondta mire gyorsabb ritmus kezdett dobolni a szívem.
-Benne vagyok-mondtam egy 1000 wattos gigamosollyal a képemen.
-Holnap 3? A cukrászdában?-kérdezte, mire habozás nélkül bele mentem.
-Húúú-raktam le a telefont és Elliehez rohantam ugrándozva, mint egy nagy gyerek.  A pótanyám kikérdezett és mindent tudni akart. Egész nap szét vetett az öröm és Ghost is velem örült, az ő csöndes módján. Este konkrétan berepdestem az ágyamba, Ghost mosolya kíséretében, majd őt figyelve mély álomba merültem.
*Reggel*
Egy újabb hét. Felkeltem. Ő ott volt mellettem és mosolyogva nézett rám. Felpattantam és elkészítettem magamat egy újabb napra. Írtam egy cetlit Ellie-nek, hogy ma korábban indulok, és táskámat felkapva kisétáltam a lakásunkból. Lemásztam az emeletekről és kiléptem az utcára, és lassan elindultam a munkába. Korán értem be, de örültem neki, mert a főnököm így nem szidhatott le. Csináltam magamnak egy kávét, és hátra mentem Josh-hoz, aki már kora reggel óta csinálta a sütiket.
-Szia-köszöntem be neki mosolyogva.
-Avril-üdvözölt.-Rég jöttél beszélgetni-mondta, miközben a muffinokat emelte ki a sütőből.
-Sajnálom-feleltem neki, mire elnézően rázta a fejét.
-Semmi baj, de mesélj, mi történt veled?-kérdezte, mire megvontam a vállam.
-Na azt képzeld, beújítok egy mobilt-nevettem el magam.
-Na neee, komolyan?-röhögött és átölelt.-És megkapom a számod?
-Meg-szorítottam magamhoz. Egész nap a 3 órát vártam, lassan telt az idő. Josh gyakran kijött, csak hogy megfigyelje a titokzatos jó kedvem vajon mitől lehet. Amikor eljött az idő ledobtam magamról a pincérnői ruhámat és leültem az egyik asztalhoz. Ghost előttem ült és mosolygott. Arcát figyeltem, szemét, halvány alakját, amely majdnem áttetsző volt.
-Szia- szólt egy halk hang az asztalom mögül. Azonnal felismertem és hátra is fordultam, hogy megcsodáljam az érkezőt.
-Andy- mosolyogtam rá, majd mikor visszafordultam Ghost már nem volt ott. Andy leült elém és nézett. Kissé zavartan bámultam rá vissza , mire elnevette magát.
-Miújság?- figyelt zavarba ejtően aranyosan, kutatón.
-Örülök, hogy itt vagy- bukott ki belőlem egy újabb mosolyt csalva az arcára.
-Én is örülök, hogy itt vagyok. Minden rendben?
-Persze- feleltem, amikor megjött a pincér.
-Mit hozhatok?- kérdezte Josh. Felnéztem és elröhögtem magam.
-Jajj te!
-Jajj én- felelte nevetve. - Na szóval mit kérsz Törpe? És te?- nézett az előttem ülő srácra. Furcsán méregette, de nem mondott semmit se.
-Én egy Shake-et kérek.
-Akor én is -mondta halkan Andy.
-Epreset?- kérdezte Josh.
-Olyat- bólogattam, Andy pedig biccentett. Nem szíveli Josht.
 -Mesélj magadról kérlek, szeretnélek megismerni- váltott át hirtelen, miközben italunkat szívogattuk . Elpirultam, de nem mondtam semmit.
-Ne beszélhetünk inkább másról? -szólaltam meg végre egy kiadós percekig tartó csönd után.
-Miért akarsz másról beszélni?
-Mert... nem vagyok érdekes.
-Ez nem kifogás, engem érdekelsz- mosolygott továbbra is pimaszul érdeklődően.
-Nem akarok a múltamról beszélni.
-Akkor beszélj a jelenről- mondta, mire felnéztem. Értetlenül bámultam rá, de belefogtam.
-Miután örökbe fogadott Ellie és Márk elég normális életem lett. Csak én magánsuliba jártam és nem kívántam mások tárasaságát. Elég egyhangú életem van, de örülök neki...
-A szüleiddel mi történt?- kérdezte túl kíváncsian. Én nem bírtam a faggatást, kiborultam.
-Semmi- válaszoltam idegesen.
-Avril?
-Hagyj- mondtam, majd felkaptam a cuccom és kirohantam. Nem tudom miért...talán mert egyszerűen nem bírtam elmondani neki, mert ő az egyetlen ember aki normálisnak hisz és nem akarom elrontani az összhangot.
-Várj meg- futott utánam.- Miért nem mondod el?- kérdezte, miközben megfogta a karom.
-Mert te... te normálisnak hiszel engem- mondtam zavartan. Nem értette, hogyan is érthetné?
-Az is vagy!
-Nem, egyáltalán nem vagyok az- ráztam a fejem, kitéptem a kezem a markából és elsétáltam, de ő nem hagyott, mellém sétált és figyelte az arcomat, amelyet próbáltam minél jobban elrejteni előle.
-Menj el- szóltam halkan, de nem válaszolt. - Miért nem mész el?- kérdeztem a végén, mert már percek óta követett, pedig még én sem tudtam merre megyek. Az erdőt pillantottam meg amikor válaszolt.
-Mert nem akarlak egyedül hagyni- mondta, én pedig nagy szemeket meresztettem rá.
-Nem?
-Nem.
-Miért?
-Nem tudom.. érzem, hogy itt kell maradnom veled- nézett az ég felé. Hirtelen könnyek gyűltek a szemembe és a nyakába vetettem magam. Nem értette, hogyan is érthetné? Mégis körém fonta karjait és elmosolyodott.
-Te vagy az első- suttogtam.
-Első mi?
-Aki nem hagy el.
-Nem értelek.
-Tudom- mosolyogtam rá.
-Elmondod?
-Én... nem is tudom- bizonytalanodtam el. Ő megfogta a kezem és egyenesen az erdő felé vezetett. Egyre beljebb és beljebb haladtunk szótlanul, kézen fogva, bár már rég nem kellet mag után húzni, mentem én magamtól is vele. Bíztam benne, érthetetlen okokból. Egy hatalmas fához érve megálltunk és a szemembe nézett.
-Itt senki sem zavarhat- mosolygott kedvesen. Kissé ellazultam e mondat hallatán.
-Sok embert hozol ide?- néztem a gyönyörű fa felé. Hátulról mellém lépett, a fát nézegetve válaszolt.
-Még sosem voltam itt- felelte, mire elnevettem magam.- De szép hely, csodálatos- nézett rám.
-Bár tudnám hol vagyunk- vigyorogtam, mire kacsintott.
-Még ha én tudnám.
Együtt felnevettünk és elkezdtünk felmászni a magas, öreg fára. Mintha mindent értene, békésen lengette ágait a széllel, aki lassú tempóban táncolt a falevelekkel. A fa ágaiba kapaszkodva lógtunk egymáson, és az idő mintha meg állt volna. Elmeséltem neki a történetemet, bár egy dolgot kihagytam... Ghost-ot nem mondtam el neki. Figyelmesen meghallgatott, s közben szorosan magához szorított, éreztem közellétét, nagyon jól esett. Még sosem éreztem olyat amelyet iránta kezdtem érezni.
-Miért tették ezt veled?- kérdezte pár percnyi hallgatás után. Nem akartam vele beszélni erről, de nem hazudhattam.
-Mert...Ghost-tól félnek.
-Szellem? -nézett rám furcsán. Én elvörösödtem és eltoltam a közelemből, tisztában voltam azzal, hogyha elmondom ezt neki, akkor soha többé nem akar majd látni. Nagyot sóhajtottam, majd ránéztem a fa törzsének dőlve.
-Amikor anyám meghalt...akkor a nagyszüleimhez költöztem... és ott találkoztam először veled... vagyis vele.
-Kivel? Nem értelek.
-Tudom- mosolyodtam el.- Ghost-tal. Nem tudom mi ő és miért van itt velem, de minden egyes nap látom, olyan... mint egy szellem, senki más nem látja, de állandóan velem van és...- nem fejeztem be, mert észre vettem, hogy Andy elmosolyodik.-Mi az? -kérdeztem halkan.
-Nem vagy bolond- húzódott közelebb.
-Nem...Nem? - már semmit sem értettem.
-Őrző vagyok...Angyal... vagy minek mondjam- motyogta nekem.- Te vagy az Őrzöttem... vagy is a Kiválasztó...-már ő se nagyon értette. Még is megnyugtató volt amit mondott. Ez a pillanat valahogy mindent mássá varázsolt. Éreztem szíve halk koppanásait, amely egyre hevesebben mozdult.- Nem mindenki teheti meg, hogy Kiválasztó lehessen, csak a kivételes képességgel bíró Lélekolvasók.
-Tessék?
-És nem is mindegyik Lélekolvasó lesz Kiválasztó, sőt legtöbbjük sose tudja meg, hogy Kiválasztó...vagyis Lélekolvasó.
-Ne hadarj már- fogtam meg kezét.
-Bocsi, izgulok. Egy csomó őrzőt sose választanak ki, ez különleges, mert a Lélekolvasók legtöbbje elfedi a képességeit- nézett gyönyörű kék szemeivel mélyebben a szemembe. Csak úgy káprázott a tenger vadsága a szemeiben, arcán gyermeki boldogság tükröződött, kezével lassan végig simított arcomon. Közelebb húzódott és megcsókolt. Mindenre számítottam, csak erre nem. Puha ajka végig simította az enyémet, alig kaptam levegőt, szinte elájultam az érzéstől. Kezeimet a hátára helyeztem, ő is ugyanezt tette az övéivel. Tudtam, hogy szinte nem is ismerem őt, és teljesen bizarr dolgokat mondott az előbb, de hittem neki, bíztam benne. Szenvedélye hajthatatlan vágyat gerjesztett bennem, nyelveink csatába fogtak. Kezemmel végig simítottam hátán, ahol megéreztem valamit ami egyre nőtt. Míg ki nem burjánzott belőle két hatalmas fehér szárny. Hirtelen hátrább húzódtam és figyelni kezdtem az óriási angyalszárnyakat.
-Mit ér egy angyal szárnyak nélkül?-nevetett fel, majd újra ajkamra tapadt. Semmit nem értettem, de még így is világosabb volt a helyzet, mint régebben.
 Az Angyal.
 A Kiválasztó.
 A Lélekolvasó.
 Az Őrző és Őrzöttje.