1. rész

*Sziasztok :3 Jó ötletem támadt, szóval ezen a blogon is egy újat kezdenék xD*
Avril
Egy újabb nap. Felkeltem. Ő újra ott volt mellettem és csak bámult. Már megszoktam, hogy sosem szól hozzám, csak bámul, mintha azt figyelné mikor teszek valami rosszat. Szemei átégetnek, megakadályoznak dolgokban. Minden nap ott van velem, azóta mióta anyám meghalt. 11 éve már, hogy anyám meghalt autó balesetben, apám elhagyott minket még kiskoromban, testvérem sosem volt, nagyszüleimhez kerültem. Ők nem igazán szerettek és féltek tőlem, mert mindig láttam Őt. Amikor először láttam meg kirohantam a nagyimhoz, hogy "nem tudok felöltözni, mert figyel". Nem értették meg, hogy miért látom, hogy ki is igazából Ő...azt hitték hallucinálok, ezért beadtak a pszichiátriára. 8 évesen egyedül voltam egy olyan helyen, ahol mindenki betegként kezelt. Ghost-nak neveztem el, mivel nem is tudtam mi, de leginkább egy szellemre hasonlított. A nővérek is féltek tőlem, gyakran voltam egyedül, csak Ő volt ott velem. Egy szó nélkül állt és nézett, de ha nagyon magányosnak éreztem magam akkor mellém ült és megérintette a kezemet. 13 éves voltam amikor felfogták, hogy ezen kívül nincs semmilyen bajom, teljesen normális vagyok és kiengedtek. Bekerültem egy gyermek otthonba mert a nagyszüleim nem fogadtak vissza. Semelyik gyereknek nem akaródzott ismerkedni olyannal, aki bolond, így még kevesebb ember volt körülöttem, de Ő végig ott állt csöndben és figyelt. Szeretem és szerettem őt, mert nem hagyott el mint mindenki más az életemben és sokszor ő segített rajtam, velem együtt mosolygott, velem együtt érezte a fájdalmat. 15 évesen megtetszettem 2 vidám szülőnek (Ellie-nek és Márknak), akik örökbe fogadtak. Azóta könnyítettek a helyzetemen mert elkerültem azoknak a társaságából, akik tudták a múltamat. Külön suliba járattak, hogy ne kelljen az iskolák nehézségeivel megküzdenem, ne kelljen elviselnem a csúfolódásokat. Ők szerettek és elfogadták Ghost-ot, sőt néha még meg is próbálták látni, végül persze ők is annál kötöttek ki, hogy valószínüleg csak én látom és csak az anyám miatt keletkezett űrt akarja betölteni az agyam. Én persze tudtam, hogy nem igaz, Ghost egyfajta angyalként vigyázott rám, segítette az utamat. Egy újabb nyári nap, amely szakadó esővel kezdődik. 2 hete lett vége a sulinak én pedig minden nap nyári munkára igyekszem. Felöltöztem, majd leindultam reggelizni. Ő végig követett, ott állt mellettem amíg ettem, majd mikor elindultam a cukrászdába ahol dolgozom.
-AVRIL-üvöltötte a főnököm. Ő is flúgosnak tart, de nem talált senkit a munkára csak engem.-Gyere be és dolgozz! Késtél! Csak nem a képzeletbeli haverod miatt?
Szuper, természetesen, ő hangoztatja, hogy nem vagyok szerinte normális. Összesen 2 percet késtem el és ez rekord időnek számít. Ghost rám mosolygott, én pedig bebaktattam a cukrászdába. Ironikus, hogy az a hely ahol mindenféle édességet árulnak, ott igazán nem édes emberek vannak. Sosem értettem miért bánt engem ennyi ember, ha én nem bántom őket. Beálltam a pult mögé és figyeltem kik jönnek be. Nem volt nagy forgalom, picike kis cukrászda volt a mienk, nem is sokan látták meg, de a süti az egész finom. 1 éve dolgozom itt és ide járok sütiért, ha vinnem kell haza, vagy valahova, így nagyon jól ismerem az alakokat akik ide járnak, csak néhány siető ismeretlen, vagy bámészó turista léptet be hozzánk rajtuk kívül. Éppen Ghost-ot bámultam, amikor hirtelen eltűnt és belépett valaki az ajtón. Annyira megijedtem, hogy hirtelen odakaptam a fejemet. Az ajtón pár fekete hajú fiú lépett be. Visszakaptam a fejem, de Ghost nem volt ott, egyszerűen nem tudtam hol lehet, még nem volt olyan hogy így eltűnt volna. A zajos társaság egyre beljebb érkezett, mikor visszairányítottam a tekintetem szinte megállt a szívem. az egyik idegen teljesen ugyanúgy nézett ki mint Ghost. Oda jött hozzám és rendelt. Én annyira leblokkoltam, hogy akadozva kapkodtam a süti után.
-Hallod kiscsaj, nem kell leblokkolni tőlünk, még akkor se, ha rajongónk vagy-nevetett az egyik. Furcsállva néztem rá és átadtam a sütit.
-Miről beszélsz?-kérdeztem a szemöldököm összevonva, most rajta állt az értetlenkedés.
-Nem tudod kik vagyunk?
-Ezt bebasztad tesó-röhögött egy másik.
-Hogyhogy nem ismersz? Nem nézel TV-t?Nem olvasol újságot?-kérdezte az aki először szólt hozzám.
-Sosem volt TV-m...és amikor lett, akkor nem érdekelt. Újságot meg nem olvasok- mondtam elvörösödve.
-Hagyjad már-mondta a srác aki úgy nézett ki mint Ghost. Ránéztem, mintha olvasott volna bennem.
-Tessék, a többi süti- adtam neki a többit, majd elfordultam. Ők leültek az egyik asztalhoz. Hirtelen megjelent Ghost a szemem előtt és mutatta, hogy forduljak meg. Megtettem, mire észrevettem, hogy a srác rám néz. Nem tudtam mit csináljak, így amikor visszahozta a tányérokat hirtelen felindulásból megszólaltam.
-Hogy hívnak?-kérdeztem, mire felvonta a szemöldökét.
-Andy Biersack- mondta.-Téged?
-Avril Johnson-mondtam. Szemébe néztem, nem akartam elereszteni, hisz végre hallottam Ghost-ot beszélni és megérinthettem volna.
-Érdekesnek tűnsz...tessék a telefonszámom-adott egy kártyát.-Hívj fel.
-Én...nekem nincs telefonom-akadoztam.- Majd felhívlak Ellie-én, jó?
-Nincs? Értem, jó-mondta furcsán. Sarkon fordult és visszanézett-Szia-köszönt.
-Szia-suttogtam. Felfoghatatlan volt számomra, hogy élőben láthattam. Aztán mikor elment Ghost megint előtűnt és mosolygott rám. Miután lejárt a munka időm boldogan rohantam haza, ahol Ellie és Márk fogadtak. Sose láttak még ilyen boldognak így megörültek, amikor meglátták, hogy a szám a fülemig ér.
-Mi az Avril?-kérdezte Ellie mosolyogva. Szemei csillogtak a boldogságtól, hogy így nevetek.
-Láttam... előszőr eltűnt aztán tényleg itt volt-dadogtam.
-Tessék?-nevetett.
-Ghost. Eltűnt. Aztán megláttam...mármint nem úgy ahogy eddig...élt, ember volt.
-Mi?-kérdezte ijedten.
-Találkoztam vele.
-Élőben?
-Igen. Andy Biersack-nek hívják.
-Tényleg?-suttogta.
-Tényleg. Megadta a telefonszámát is... majd felhívhatom a tiedről?
-Persze-válaszolta még mindig ledöbbenve, aztán mosolyogva megölelt. Aznap elmondta Márknak is az eseményeket, akik körülbelül úgy fogadta mint anyám.
-És az a srác...biztos Ő az?
-Egészen biztos-mosolyogtam rá. Örült neki, hogy megtaláltam azt aki régóta bennem van, viszont mindketten eléggé féltek, hogy vajon az élő is olyan, mint aki bennem él, de én tudtam, hogy igen.
A szobámban ültem, Ghost kedvesen mosolygott rám, megérintette a kezem.
-Mi lesz ezek után?-kérdeztem, hisz a belsőm tele volt kérdésekkel. Végre talán ledobhatom a búrát amibe beleneveltek és boldog lehetek igazán. Ő csak rám nevetett és boldogan nézett rám...